Bár az elmúlt szezonok mutatóit tekintve nem panaszkodhat a Szelidi-tó, az elkövetkező években a remények szerint megsokszorozódhat az üdülőterület forgalma.

Korábban hallhatott rádiónkban arról, hogy a 2015-ös nyári szezon nem törte meg az utóbbi évek felfelé ívelő mutatóit a tóhoz látogatók számát illetően, a majdani Kalocsa és Paks térségét összekötő Duna híd pedig még nagyobb lökést adhat a helyi turisztikai attrakciónak. Ebben bízik a területért felelős dunapataji önkormányzat első embere, Dusnoki Csaba polgármester.

Dusnoki Csaba dunapataji polgármester megjegyezte, hogy a híd megépülésével a Szelidi tó elérhetősége a mostani csaknem ötven kilométerről húszra rövidül a paksi oldalról. Hozzátette továbbá, hogy reméli, hogy állami támogatásból is jut majd az üdülőövezet fejlesztésére forrás.

forrás: koronaradio.hu

Hozzászólások

comments